Perényi Ádám
ezüstkoszorús mesterfodrász

A Perényi Luxury Beauty Centerbe lépve azonnal magával ragad szalon professzionális, elegáns, mégis dinamikus; klasszikus és egyben modern szellemisége. Ádám energikus, inspiratív, közvetlen személyisége azonnal bizalmat ébreszt az új vendégekben, hiszen számára a vendéggel való kiemelt bánásmód ugyanolyan fontos, mint a luxus minőségű szolgáltatás.

Mottó: “Kicsit másképp.”

Perényi Ádám szakmai életrajza:

Perényi Ádám 1975-ben született. Édesapja Id. Perényi György elismert szakember, oktató, akinek az elmúlt évtizedekben jelentős szerepe volt a hazai fodrászéletben. Ádámnak a tanulóévek alatt nem csak a családtól, hanem más mesterektől is lehetősége volt a szakma alapjait elsajátítani. A Fodrász Iskola elvégzése után a családi vállalkozásban kezdett dolgozni édesapja és bátyja, ifj. Perényi György oldalán. Tizennyolc évesen Torontóba utazott, ahol több fodrászatban is dolgozott, megismerve a különböző kultúrák igényeit és stílusait.

  • 1998: Saját elképzelései alapján, frissen szerzett tapasztalatai birtokában megalapítja az első HAIRPOINT BY PERÉNYI üzletet, majd a másfél évvel később a belvárosba teszi át székhelyét. Nem kötelezi el magát egyetlen cég felé sem, mivel mindig is fontos szempont volt számára, hogy saját elképzeléseit másoktól és külső irányítástól függetlenül valósítsa meg.
  • 1999: A Samurai Songs Records lemezkiadó Művészeinek hajtervezője /All 4 love, Ámokfutók, Picasso Branch, Tabu, Dina, Ricky, West Company, Kozsó, ZED/. Teljes arculatkialakítás mellet, minden ami a sztárcsapatok életével járt, rendezvények, videó klip forgatások, koncertek, fellépések.
    http://pest.perenyiszalon.hu/rolunk/tortenet-galeria/zene/
  • 2000: A Fodrászok nemzetközi egyesületének ügyvezető elnöke /www.fne.hu/. Számos jótékonysági rendezvény /Fóti gyermekvárosban jótékonysági hajvágások szervezője, amelyet Gróf Károlyi László kitüntette munkásságáért. A magyar fodrászélet aktív résztvevője. Ettől az évtől a HAIRPOINT by PERÉNYI az országban egyedülálló módon független csapatként  megtervezte saját munkáit, és az éppen aktuális divat ihlette kollekcióit, amelyet bemutatnak a szakmai újságok és minden nagyrendezvényen nagyszínpadi bemutatókon mutatja be elképzeléseit.
  • 2001-2002: A budapesti LIDÓ szórakozóhely fodrásza. Divatbemutatók, /FREYWILLE, ORLANDO, GFF, D&G, VERSACE, stb./ mellett saját haj-show-kat is rendez. Különböző magazinok is felfigyelnek munkáira /PLAYBOY, PS, CKM, FHM, Pesti Divat, stb./. A fodrászati szaklapokban Szépitész magazin,  a step by step megjelenések már egymást követik.
  • 2002-től saját szervezésű tréningeket tart, amit a közvetlen hangulat és a nyitottság jellemez. A hazai fodrászrendezvényeken /STELLA, BEAUTY, IPOSZ/ nagyszínpadon, és kistermes workshopokon is folyamatosan részt vesz.
  • 2003: A BUDAPEST SALON címmel szervezi Magyarország legnagyobb fodrászrendezvényét, a www.fne.hu műsoráról a Magyar Királyi TV, a VIVA TV, a Viasat műsort is készít, a TV2, az RTL Klub és számos más csatorna is hírösszefoglalóval jegyzi az eseményt. Megrendezésre kerülő versenyszámai akkor egyedülálló módon a szakmai kreatív részére helyezve a hangsúlyt bevonva az általános fodrászokat a versenyzés világába, több formabontó versenyszáma ma már kötelező elemei a magyar fodrászversenyeknek.
  • 2004: Megrendezésre kerül a világon elsőként a HAJHÁLÓ internetes fodrász verseny, amelynek megálmodója és megteremtője és ezáltal fő szervezője. A versenyek lehetőséget biztosítottak bárki számára a bemutatkozásra, ezáltal számos ma ismert és elismert szakember mutatkozott be az internetes versenyeken. 2004,2005,2006,2007,2008-ban . Az FNE által heti rendszerességgel megrendezésre kerülő klubnapok szervezése, ami a szakmai bemutatók, a jeles idősebb mesterekkel interjúk készítése és a fiatal tehetségeknek is bemutatkozási lehetőséget biztosított. 40-80 fős szakmai utak szervezése London, Bologna, stb.
  • 2005-től részt vesz termékforgalmazásban is, ekkor a Beauty and Pharma partnereként /AMERICAN CREW, RUSK, NEXXUS, ARTECH/.
  • 2006-ban már Magyarország első luxus hajápolási terméke- /PACT/, és egyéb professzionális fodrásztermékek kizárólagos magyarországi forgalmazójaként megalapítja saját nagykereskedését.
  • 2007-ben részt vesz a Miss Hungary rendezvényén.
  • 2008-ban két termékkel /TRINITY, BROAER/ bővül a repertoár. Ma már saját szépségszalonja mellett nagykereskedésével, szakmai oktatásaival, rendezvényeivel /www.bfn.hu/ is folyamatosan jelen van a szakmai életben.
  • 2009 megrendezésre kerül HAIRNET6 néven az első nemzetközi internetes fodrászverseny több mint 80 ország és nemzetközi zsűri részvételével.
  • 2010-2011-2012 további internetes smink, testfestő és fodrászversenyek kerülnek megrendezésre számos külföldi nyertessel 5 földrész és 80 ország részvételével
  • 2013 A JFCLUB megalakítása amely a hazai fodrászélet és a klasszikus fodrász értékek megőrzőjeként hivatott szolgálni a szakmai értékeit.
  • 2014 Együtt a daganatos gyermekekért alapítvány kis betegei számára országos díjmentes hajvágó program lebonyolítása a health and beauty business media kft-vel közösen a millenáris parkban tartott szépségvásáron. A JF Clubbal szakmai és egyéb rendezvényeken való részvétel. A MOSZI elnökségének tagja.
    http://valasz.hu/kultura/magyarok-a-csucson-2014-107771 
  • 2015 JFCLUB jótékonysági nap megszervezése a Symbol Budapest rendezvény helyszínen, ahol a bevételből finanszírozták a felajánlott hajakból  a parókák elkészítését.
  • 2016-ban megvalósul régi álma a PERÉNYI LUXURY BEAUTY CENTER BUDA, amely minden kompromisszumtól mentesen az eredeti elképzelésnek megfelelően, ami nem más mint a vendégek minél magasabb fokon való kiszolgálása, került megnyitásra a Kolosy téren, amely nemében egyedülálló, hiszen a mester egyedül dolgozik minden segítségtől és asszisztenciától mentesen csak és kizárólag a vendégre koncentrálva. Az egyedülálló repertoárt a speciális luxuskozmetikai és exkluzív orvos-kozmetikai szolgáltatások egészítik ki az alakformálás és a bőrfiatalítás területén. Decemberben megházasodott a világ legszebb asszonyával.
    https://www.flyerz.hu/ha-adsz-magadra-szalonban-szepulsz-ha-pedig-ennel-tobbre-vagysz-akkor-perenyi-adam-luxus-szalonjaba-mesz/
  • 2017-től új időszámítás kezdődött, megszületett Nimród fia a trónörökös, innét már csak korlátozott időben lehet a Budai szalonban igénybe venni a mester szolgáltatásait.
  • 2018-2019 és napjaink …. A Buda Szalon nyugodt légkörében a vendégek kiszolgálása mellette a Boldog házasság és a gyermeknevelés örömei.
  • 2020 ?

A hajak ma már csak az idejének egy töredékét töltik ki, mégis elismert fodrász. Perényi Ádám az aquincumi lakótelepről indult, fodrászból lett vállalkozó, majd a saját bevallása szerint a gazdasági világválság volt karrierjében a valódi fordulópont.

A pályának melyik szakaszán dől el, hogy ki az, aki marad egy szalonban alkalmazott, és ki az, aki saját szalont nyit, és márkanévvé válik?

“Ez teljesen átlátható, előre tervezhető, és mindössze egyetlen dolgon múlik: azon, hogy kinek mennyi vendége van. Amikor az ember elkezd dolgozni, egyre több vendége lesz, és ha ez egy idő után elér egy kritikus számot, akkor már nem tud minden vendéget egyedül megfesteni, kell egy technikus, aki besegít.”

Fotó: Bielik István

Perényi Ádám 1975-ben született. Édesapja Id. Perényi György elismert szakember, oktató, akinek az elmúlt évtizedekben jelentős szerepe volt a hazai fodrászéletben. Tanulóévei alatt nemcsak a családtól, hanem más mesterektől is lehetősége volt a szakma alapjait megismerni. A Fodrász Iskola elvégzése után a családi vállalkozásban kezdett dolgozni édesapjával és bátyja ifj. Perényi György oldalán.

Készültél arra, hogy saját márkanevet építs, vagy csak magától értetődően így alakult?

Igen, tudatosan építkeztem. Azok a magyar kollégák motiváltak, akik a szakmai tudásukat tekintve világsztárok lehettek volna.

Az ő generációjuknak még senki nem tanította meg, hogy fodrásznak lenni és egy szalont menedzselni az két, teljesen különböző dolog. Nekem például öt olyan munkatársam van, akik nem fodrászok, hanem kizárólag a szalon ügyeit intézik: a marketingtől kezdve a HR-en át a beszerzésig.

Nekem volt egy balesetem, ami után fél évig nem tudtam dolgozni. Akkor tudatosult bennem, hogy üzletileg úgy kell felépítenem a szalont, hogy az akár nélkülem is működhessen, bár számomra is veszteség, hogy nem vágok már hajat, ugyanakkor szerencsére én a menedzsment részét is ugyanúgy tudom élvezni.

Kedves Vendégünk,

Remélem megtaláltak minden információt a weboldalunkon, amire szükségük volt és ha már ellátogattak hozzánk sikerült kollégáimnak vagy szerény személyemnek elvarázsolni Önöket.
Kérem, amennyiben bármi észrevétele lenne, kérem keressen az  alábbi elérhetőségeimen
köszönettel:

Perényi Ádám

+36307294359
pa@perenyihair.com

Menü